2.rész

Huhh...hát 6 rendszeres olvasó és 500 oldalmegjelenítés*.* Köszönjük!Nem gondoltam,hogy ilyen sikeres a blog,de mégis!*o*
De van egy rossz hírem,mivel kezdődik a suli ezért ritkábban lesz új rész..:// Remélem megértitek,de többet nem is dumálok.Itt a várva várt új rész!

*Emma*                                         

Istenem!Hogy a francba keveredhettem ilyen helyzetbe?Nagyon félek.Úton voltunk a "bűn" városa felé,én csak arra tudtam gondolni,hogy szeretett családom biztosan nagyon aggódik értem.

Már egy ideje utaztunk amikor elrablóm apja a visszapillantó tükörbe nézett.
-Basszus!-kiáltotta el magát majd begyorsított
-Mi a baj?-kérdeztem halálra rémülve.Nem válaszolt senki ezért továbbra is csendben ültem.Már mentünk vagy 200-al amikor egy éles kanyarhoz értünk amit a sofőr nem jól vett be.Hirtelen megfordult a világ.Bumm!Aztán nagy sötétség.

*Jason*

A kocsi felborult mi pedig az út szélén landoltunk.Követőink titokzatosan eltűntek a csaj pedig elvesztette az eszméletét.

-Apa!Azonnal ki kell szállnunk!Az autó mindjárt robban!-kiáltottam

-Beszorult a lábam!Vidd a lányt és tedd a dolgod.-mondta a lábát rángatva.

Én csak bólintottam egyet.Soha nem ellenkezdtem apámnak,erre lettem nevelve,na és persze arra,hogy hogyan kell a "könnyebb úton" pénzhez jutni.Így hát fogtam a lányt a hátamra dobtam és kiugrottam az autóból.Futottam ahogy csak bírtam.Amikor úgy gondoltam,hogy elég távol vagyok egyszer hátra néztem és akkor Durr és vége apám életének.Teljesen összetörtem,egy könnycsepp folyt le az arcomon,majd az egyiket követte a másik és egyre több.

*Emma* 

Lassan kinyílt a szemem.Először semmit nem láttam csak nagy homályosságot,majd hűvös fuvallatra összerezzentem.Kezemmel megtöröltem a szemem és megpillantottam elrablómat aki ép kinyitotta az ablakot.Gépek csipogására lettem figyelmes,a fejem pedig sajogni kezdett.

-H-hol vagyok?-tettem fel a kérdést

-Hol lennél?Hát kórházban,elvesztetted az eszméletedet.Csak mi maradtunk az autó felrobbant és az apám-elcsuklott a hangja-meghalt.

-S-sajnálom!-néztem le a takarómra együtt érzően.Láttam rajta a zavarodottságot nem tudta mit tegyen.

-Most magadra hagylak az orvos azt mondta,hogy nemsokára kijöhetsz.-mondta aztán már itt sem volt.Egyedül maradtam,ilyen sem volt még sűrűn.Csak feküdni tudtam egy ócska kórteremben.Minden fehér volt,fehér fal,fehér ágy és fehér bútorok.Rettentően unatkoztam és ismét csak a családomra gondoltam.

***

Ma jött el a nap,hogy kiengednek a kórházból.Nem voltam boldog mert nem tudtam most hogyan tovább.

Felöltöztem a piszkos ruhába amiben még ide kerültem és elindultam az ajtó felé.Meglehetősen ijesztő,hogy egy velem egykorú helyes,de bunkó fiúra bízom az életem,akit utálok.A fiú,ki elrabolt már várt,felállt egy székről és együtt a kijárat felé haladtunk.Nem szóltunk egymáshoz.Elértünk egy autóig.Most komolyan hány autójuk van?Kinyitotta nekem az ajtót én illedelmesen megköszöntem majd beültem.A srác,aki elrabolt átment a túloldalra,majd behuppant mellém,majd szép lassan elindultunk.Kínos csendben telt az út egy darabig.

-Egyébként mi a neved?-kérdezte unottan a srác

-Emma és te?-kérdeztem vissza        

-Jason.-válaszolta egyszerűen és újra beállt a kínos csend.